11.26_0.jpg
Mit találtak Pusztaföldváron?
What was found in Pusztaföldvár?
Tóth Márton | 2025-11-28

A közösségi médiában, 2025 novemberében újra felkapott cikk szerint, Pusztaföldváron egy olyan természeti kincsre bukkantak, ami komoly hatással lehet az ország gazdaságára. Az állítást a kimondottigazsagok.com portál tálalta szenzációként, amit később változtatás nélkül közölt több facebook oldal is. A cikk címére rákeresve kiderül, hogy a túlzó cím már 2024 végén is előkerült a közösségi médiában, és ez azóta is periodikusan újra felbukkan.

A cikk tartalma szerint az egész magyar GDP átalakulthat, annak köszönhetően, hogy „pusztaföldvári vizekből nyer ki lítiumot a Mol”.  A hír valós eredeti forrása egy 2023. november 11-i Index-cikk volt, amely a MOL lítium-kitermelési próbaprojektjéről szólt, a cikk szövege egyáltalán nem említi, hogy az információ több mint kétéves, a történet dátuma és kontextusa teljesen kimaradt.

A közösségi médiában terjedő egyik bélyegképen, amit a cikk mellé publikáltak nem lítium, hanem arany található. A kép eredetijét 2018-ban töltötték fel stock fotóként az internetre.

Az Index 2023. novemberi cikke azonban nem arról szólt, hogy „kincset találtak”, hanem arról, hogy a MOL egy lítium-próbaprojektet indított az szénhidrogén kitermelés melléktermékeként felhozott víz felhasználásával. A projekt előkészítése 2019-ben indult, amikor vízminták elemzésével fedezték fel a helyi magas lítium-koncentrációt, azonban 2023-ban kapott csak nagyobb média nyilvánosságot.

Az eredeti hírek ugyanakkor meglehetősen óvatos következtetéseket vontak le. Kihangsúlyozták, hogy nem lehet biztos bevételt ígérni, sem mennyiséget, sem pénzügyi hasznot nem közöltek megállapításként.

Régi hírek újrahasznosítása különösen félrevezető, mert hitelesnek tűnő körítésben jelenik meg az elavult információ, jelen esetben szándékosan túlzó formában. Ha valaki nem néz utána a dátumnak, azt hiheti, hogy friss, forradalmi felfedezésről van szó. Az ilyen hamisított tartalom ráadásul tovább terjedhet közösségi oldalakon, ahol a felhasználók sokszor csak egyetlen forrásra támaszkodnak. A bejegyzésekben és a cikk címében elhangzott állítások, miszerint „minden magyart meggazdagít” irreális várakozásokat kelthetnek és egyetlen céljuk a kattintások begyűjtése.

Források:

http://kimondottigazsagok.com/minden-magyart-gazdagga-tehet-amit-a-fold-alatt-talaltak-pusztafoldvaron-oriasit-kaszalhat-vele-magyarorszag/?fbclid=IwY2xjawOT0stleHRuA2FlbQIxMABicmlkETBDT1JKdm96WWpUSWE2SEZTc3J0YwZhcHBfaWQQMjIyMDM5MTc4ODIwMDg5MgABHmsdg30Jxm8rc53_qCzUSNKDpPQQOgRZLiNdMlyyupr4S7nN4LlHtnoOdu7u_aem_MX647Ipv1c95scSiNv89Zg

https://index.hu/gazdasag/2023/11/11/mol-litium-kut-pusztafoldvar-olaj-kincs/

https://alapjarat.hu/aktualis/olyanba-akar-kezdeni-mol-amibe-vilagon-meg-senki

https://www.facebook.com/photo.php?fbid=1160053632919597&set=a.506154404976193&id=100067449145597

https://www.facebook.com/titkokszigete.hu/posts/minden-magyart-gazdagg%C3%A1-tehet-amit-a-f%C3%B6ld-alatt-tal%C3%A1ltak-pusztaf%C3%B6ldv%C3%A1ron-%C3%B3ri%C3%A1sit/1007033871414425/

https://www.facebook.com/magyarokvagyunkmi/photos/minden-magyart-gazdagg%C3%A1-tehet-amit-a-f%C3%B6ld-alatt-tal%C3%A1ltak-pusztaf%C3%B6ldv%C3%A1ron-%C3%B3ri%C3%A1sit/1308109830784990/?_rdr

https://www.facebook.com/kritikus24/photos/minden-magyart-gazdagg%C3%A1-tehet-amit-a-f%C3%B6ld-alatt-tal%C3%A1ltak-pusztaf%C3%B6ldv%C3%A1ron-%C3%B3ri%C3%A1sit/649048951297178/?_rdr

https://www.facebook.com/avilagtitkai/posts/minden-magyart-gazdagg%C3%A1-tehet-amit-a-f%C3%B6ld-alatt-tal%C3%A1ltak-pusztaf%C3%B6ldv%C3%A1ron-%C3%B3ri%C3%A1sit/994683249356885/

In November 2025, a resurfacing article on social media claimed that a natural resource discovered in Pusztaföldvár could significantly impact the country’s economy. The claim was presented as a sensation by the website kimondottigazsagok.com, and several Facebook pages later republished it without any changes. A quick search of the article’s headline reveals that the exaggerated title had already appeared on social media in late 2024 and has been periodically resurfacing ever since.

According to the article, Hungary’s entire GDP could be transformed thanks to “the MOL extracting lithium from the waters of Pusztaföldvár.” The true original source of the news was a November 11, 2023 article by Index, which reported on MOL’s pilot lithium extraction project. The resurfaced text, however, makes no mention that the information is more than two years old; both the date and context of the story are completely omitted.

One of the thumbnails circulating on social media alongside the article depicts not lithium, but gold. The original image was uploaded online as a stock photo in 2018. 

However, the November 2023 Index article did not claim that a “treasure had been found,” but reported that MOL had launched a pilot project to extract lithium from water brought to the surface as a by-product of hydrocarbon production. Preparations for the project began in 2019, when local water samples were analysed and found to contain high lithium concentrations, but the story only received wider media attention in 2023.

The original reporting drew rather cautious conclusions. It emphasised that no guaranteed revenue could be promised, and neither quantities nor financial profit were stated as established facts.

The recycling of old news can be particularly misleading, as outdated information is presented with seemingly credible framing—often in an intentionally exaggerated way, as in this case. Without checking the date, readers may believe they are seeing a recent, groundbreaking discovery. Such fabricated content can spread further on social media, where users often rely on a single source. Claims in posts and headlines suggesting that the discovery “will make every Hungarian rich” can create unrealistic expectations and serve one purpose only: generating clicks.

Sources: